Természetesen nincs időnk erre sem, mert minden percünket leköti a gyerek vagy a munka. Mégis muszáj. Az első lépések a hobbiboltba vezetnek, hacsak nem gyűjtögettünk össze az őszi erdőben különféle terméseket, szép ágakat, vesszőket. Bevásárlás előtt vagy a boltban tett kezdő körsétánk alatt érdemes elhatározni, milyen színvilágú, stílusú díszeket szeretnénk készíteni ebben az évben.

Az ünnep színe lehet natúr: a természetes barnákat, sárgákat, a gyümölcsök színeit megtartva. Ebben az esetben jó, ha egy kicsit feldobjuk a dekorációt óarany, vagy sötétbordó, esetleg ezüst selyemszalagokkal.
Választhatunk ezüstöt, aranyat - sok "alkatrész" kapható ezüstre, aranyra lefújva, illetve dönthetünk a színes (klasszikus zöld-piros vagy kék-arany, esetleg más) kombinációk mellett. Ha megvan a szín, ehhez válasszuk a gyertyákat is.
Készülhet minden mézeskalácsból: ádventi koszorú, házikó, ablakfüzér, adventi naptár. Egyet nem ajánlok: kertes ház ajtajára mézeskalácsból vagy más tésztából (pl. kisütött só-liszt gyurmából) készült koszorút vagy díszítést tenni. Ezt ugyanis pár nap alatt megtalálják a kóbor állatok, és megszabadítanak tőle. A tésztadíszekhez legjobban a méhviaszból készült gyertyák illenek.
Fények itt is, ott is
Ezekben a morcos hónapokban lélekmelengető olyan otthonba belépni, ahol kedves kis lángocskák pislákolnak minden zugban. A gyerekek nagyon nagy lelkesedéssel szoktak hozzálátni gyertyák, mécses tartók, lámpások készítéshez. Ezeket adhatják ajándékba, de felhasználhatjuk arra is, hogy megalapozzuk saját lakásunk karácsonyi hangulatát.
Az ajándék átadása után azonnal meggyújthatjuk az apró fényeket, így a kis mesterek rögtön érezhetik, mennyire fontos és hasznos volt a munkájuk.
Legegyszerűbben méhviaszlapokból készíthetnek gyertyát a gyerekek. Méhészeti szakboltokban, hobbiboltokban kilóra adják a színes, vagy natúr lapokat. Ugyanitt kanócnak valót is vásárolhatunk, de kanócot magunk is készíthetünk, úgy, hogy felvetőfonalat olvasztott viaszban áztatunk.
A gyertya készítése csupán abból áll, hogy a viaszlapot szorosan rátekerjük a kanócra, úgy, mint a palacsintát. Csak akkor fogjunk munkához, ha a lapok szobahőmérsékletűre melegedtek. Hidegen könnyen eltörnek. Készíthetünk kicsi, zömök, nagyobb langaléta, vagy kúp alakú, felfelé elvékonyodó gyertyát is. A különböző formákat a viaszlap szabásával alakíthatjuk ki. Az elegáns kúp alakú gyertya úgy készül, hogy derékszögű háromszög alakra vágjuk a viaszlapot, a kanócot az egyik befogóra fektetve föltekerjük a "viaszpalacsintát".
Ha több színű viaszunk van, a kész gyertyákat egy másik, elütő színű viaszformával díszíthetjük, úgy, hogy egyszerűen rásimítjuk a kiszabott alakzatot. Ez lehet egy pirinyó karácsonyfa, de az ajándékozó monogramja is.
Ha süteménykiszúró segítségével viaszlapból sok szívecskét vagy csillagot vágunk ki, ezeket egymásra téve szív vagy csillag alakú gyertyát kapunk. A kanócot hosszú tű segítségével illesztjük a gyertyafigura közepébe. Gyertyáinkat igyekezzünk minél tömörebbre készíteni, így tovább égnek majd.
Nagyobb gyerekekkel mártogatott gyertyát is készíthetünk, de - mivel ez veszélyes üzem - szigorúan csak felnőtt jelenléte mellett engedjük őket dolgozni. Az év során összegyűjtött gyertyamaradékokat, vagy erre a célra vásárolt padlóviaszt használhatunk alapanyagként. A viaszt egy jókora konzervdobozban a tűzhelyen fölolvasztjuk. Színezőanyagként zsírkrétát tehetünk hozzá. A forró viasszal teli konzervdoboz stabil, újságpapírral letakart asztalra állítjuk, és a gyerekek hozzáfoghatnak a mártogatáshoz. Mindenki kap egy-egy méteres felvetőfonalat, amit a közepén kell megfogni, és a két lelógó véget a viaszba mártani néhány másodpercig (így egyszerre két gyertya készül). A bemártás után meg kell várni, hogy a viasz valamennyire megdermedjen, majd újra, egy rövid határozott mozdulattal a viaszba mártani, kivenni, majd újra várni néhány másodpercet. Ha túl sokáig lógatja a gyerek a kanócot a forró viaszba, az eddigi rétegek leolvadhatnak róla, így a gyertya nem kövéredni, hanem fogyni fog. Amikor a sok mártogatással elértük a kívánt vastagságot, akasszuk fel a gyertyákat a kanócnál fogva hűlni. Fél-egy óra múlva levehetjük, és a kanócot megfelelő hosszúságúra vágva elválaszthatjuk a gyertyaikreket.
Gyertyatartó készülhet sókerámiából, süteménykiszúró segítségével. A vastag "tésztából" kivágott forma közepébe készítsünk mélyedést a gyertyának, szárítsuk meg a művet, és száradás után fessük be arany temperával, vagy dekorfestékkel.
Ha vékonyabb tésztát használunk, ugyanezzel a módszerrel karácsonyfadíszt, ablakdíszt, vagy felakasztható szélorgonát is készíthetünk. Az alapanyag lehet hőre szilárduló gyurma, vagy valódi agyag is, ha megoldható a művek kiégetése. Fémhatású festék felhasználásával csodás díszeket készíthetünk így a gyerekekkel - akár ajándékba is.
Tündéri fényeket varázsolhatunk a lakásba egyszerűen elkészíthető papírlámpásokkal. Fekete karton, hullámpapír, vagy fotópapír, színes zsírpapír, olló, és persze néhány sütiforma szükséges hozzá. A kartonból levágunk egy kb. 40x10 cm-s csíkot. A papír hátát tízcentinként bejelöljük, így négy négyzetre osztjuk. A gyerekek kitalálhatják, hogy milyen alakzatokat vágnak ki a négyzetekből. Formát körberajzolva lehet a kisablak harang, fenyő vagy csillag alakú. Ha vastag a karton, szülői segítséggel, tapétavágó késsel (sniccer), vékonyabb papír esetén ollóval, egyedül is kivághatják az ablakokat. Már csak az a feladat, hogy a lámpás belsejébe színes zsírpapírt ragasztva befedjék a nyílásokat, a kartont meghajlítsák a négy kis négyzet határánál, és a két végét összeragasszák. Az elkészült lámpásba mécsest vagy gyertyát állítunk. Ha meggyújtjuk a lángot, a látvány vetekszik egy ólomüveg-ablak fényeinek játékával.
Ha hajtogatható vastagságú fekete kartont tudunk szerezni, izgalmas mintát kaphatunk úgy, hogy a papírnégyzetet négyrét hajtva vágjuk ki az ablakokat, mint ahogy a papírcsipkét (terítőt) is csináljuk. Ez esetben a négy oldallapot külön készítjük el, és a végén ragasztjuk össze lámpássá. A lapok egyenként ablakdíszként is szolgálhatnak.
A fenti ötletekre rá kell áldoznunk néhány estét, de megéri. Ha közben szép karácsonyi dalokat, karácsonyi gyerekdalokat vagy komolyzenét hallgatunk, a hangulat tökéletes lesz. Mire eljön az ünnep, a lakás és a lelkünk is készen áll befogadására. |